|
|
DAKAR 2007 - január 21. A cél
Két autó, 1 motor és 3 kamion ért célba a magyar versenyzők közül a 29.
Dakar rallyn, amely sok induló véleménye szerint lényegesen könnyebb volt,
mint az eddigiek.
A kilencedik Dakar rallyján vett részt, és ötödször ért célba Szalay Balázs.
Különösen nagyra értékelendő a páros összetettbeli 35. pozíciója annak
tudatában, hogy egy vadonatúj versenyautót vetettek be a Szaharát átszelő
megmérettetésen, és a két és fél hónap alatt megépített Opel Antara kiválóan
bírta a sivatagi terhelést. "Elégedett vagyok, mert a csapatunk száz
százalékos volt. Nemcsak mi értünk célba, hanem a csapat Darázsi Zsolt által
vezetett versenykamionja is, amely a legjobb eredményt érte el a magyar
indulók közül, és Kátai Péter is a mi színeinkben szerezte meg a valaha volt
legjobb magyar motoros eredményt." - mondta Szalay. "Külön öröm, hogy a MOL
által támogatott regionális csapat is sikeres volt: Jaroslav Katrinak
kilencedik helye óriási eredmény. Megérdemelte, megdolgozott érte."
Szalay még elmondta, nagyon jó érzés számára, hogy ilyen remek csapat veszi
körül, mert tudja, hogy rájuk mindig számíthat. "A támogatóink nélkül most
nem lennénk itt a célban, köszönjük nekik, hogy bíztak a csapatban, remélem,
megszolgáltuk a bizalmukat." - tette még hozzá Szalay, aki azt is elárulta,
egyáltalán nem fáradt el. Bár nem biztos, hogy ha most azt mondanák, holnap
kezdje elölről a 7915 méteres száguldást, akkor máris indulna... "Annak
tudatában, ami történt a versenyen, abszolút nem lehet panaszom az
eredményre, főleg, hogy a motorgondok miatt voltak olyan pillanatai a
viadalnak, amikor azt hittem, nem jutunk el Dakarig. De szerencsére itt
vagyunk, és ez motivációt jelent az egész csapatnak. Most néhány hét pihenő
következik, aztán elkezdjük a felkészülést a következő Dakar rallyra..."
Kátai Péter másodszor vett részt a világ legnehezebb terepraliversenyén, és
a tavalyi combcsonttörése után az idén eljutott a Rózsaszín-tó partján
felállított céldobogóig, ráadásul a valaha volt legjobb magyar motoros
eredményt érte el: 20. lett. Azt mondja, sokat változott tavaly óta: a
legfontosabb, hogy már nem olyan agresszív, nem akarja minden egyes méteren
kihozni magából a maximumot, mert rájött, a Dakaron az a siker titka, ha az
ember tartalékolja az energiáit az igazán nehéz pillanatokra. Azt a
tanulságot is levonta, hogy az a motor, amivel most érkezett, túl nagy
ezekre a pályákra, és főleg túl nagy az ő termetéhez képest, úgyhogy ha
visszajön, mindenképp kisebb gépet választ. Marad a KTM-nél természetesen,
de a mostani tapasztalatával már az 525-öst választaná.
A Darázsi Zsolt-Szalai Norbert-Laklóth Aladár trió ezen a napon már csak az
autózás örömét tartotta szem előtt: élvezte a száguldást a homokos talajon,
és közben fél szemmel végig figyelte az összetettben mögötte következő
Bezemert. Nem volt rá szükség, a szakaszon is előrébb volt a magyar trió az
összetettbeli 17. helye pedig a legjobb magyar kamionos eredmény. Darázsi
Zsolttal a Rózsaszín-tó partján rendezett ünnepség talán feledtette a
bosszúságot, hogy szombaton, mielőtt elindult volna Dakarba, Tambakundában
ellopták a kempingágya alól a nadrágját és a versenyzőcipőjét. A jelek
szerint sportcipőben is ugyanolyan hatékonyan tudja nyomni a gázt...
Örökkévalóságnak tűnt Palik László számára a verseny utolsó 16 kilométeres
szelektív szakasza. A pilóta jól emlékezett a két évvel ezelőtti malőrre,
amikor a kocsija a dakari zárónapon adta meg magát, ezért most úgy vigyázott
a 280 lóerős Nissanra, mint a hímestojásra.
"Hiába volt papíron rövid a szakasz, nekem pokoli hosszúnak tűnt." - mondta
Palik. "Olyan óvatosan vezettem, amennyire csak lehetett, az sem érdekelt,
hogy a kilencvennegyedikek lettünk vasárnap. Nem akartam kockára tenni
mindazt, amit az elmúlt több, mint két hétben elértünk. Ha azt kérdezi tőlem
valaki, hogy mi volt a legrosszabb az idei Dakar-ralin, akkor az utolsó
gyorsaságit említeném, de rögtön hozzátenném, hogy a célba érés viszont a
legszebb emlékként marad meg bennem."
A csapat tökéletes munkát végzett, hiszen alig volt technikai problémája a
párosnak. "lyen Dakar-raliról álmodik az ember!" - szögezte le
Palik. "Egyszer tört el a féltengelyünk, de akkor sem kellett megállni
szerelnünk, a sérült autóval simán kijöttünk a szakaszról. Rendre világosban
értünk be a táborba, talán, ha egyszer kellett felkapcsolnom a lámpáimat a
sötétedés miatt, s egyetlenegy defektet kaptunk. Még nekem is hihetetlenül
hangzik... Minden úgy alakult, ahogy elterveztük, s ezért hálával tartozom a
csapat tagjainak. A fiúk tökéletesen felkészítették az autót, ennek
köszönhető, hogy Gáborral minden nap kialudhattuk magunkat. Szellemileg
ugyan iszonyatosan elfáradtunk, de fizikailag bírtuk a tempót, ami a srácok
érdeme is." A duó büszkén és mosolyogva integetett a nézőknek a
céldobogóról, majd este részt vesz az ünnepélyes díjkiosztón, aztán hazafelé
veszi az irányt.
A kamionos kategóriában a tavalyi 24. helyezést idén felülmúlva a 19. helyen
végzett a Felx Dakar Team. A tavaly már bizonyított oroszlános MAN
versenykamion idén sem okozott kellemetlen meglepetéseket a csapatnak, és ez
is nagymértékben hozzájárult a csapat remek sikeréhez. "Nagyon boldog
vagyok, hogy idén is sikerült teljesítenünk a világ leghosszabb és
legnehezebb tereprally versenyét. Az, hogy az álomból idén is valóság legyen
természetesen csak sok ember együttes munkája eredményeképpen valósulhatott
meg ezért köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki hitt bennünk és
támogatott a célunk megvalósításában." - mondta a célban Szobi Balázs.
Szabó László kommentárja:
"Néztem a fiúk arcát a dobogó tetején. Szinte leírhatatlan az az öröm, amit
két hét szenvedés után átélnek a célbaérkezéskor! Ástak a homokdűnéken,
száguldoztak a porban, reggel megfagytak, nappal megsültek a versenyruhában,
néha tönkrement alattuk a technika, és azon izgultak, másnap rajthoz tudnak-
e állni. Teljesen kikészültek szellemileg és fizikailag is, de a dobogó
tetején mindezt egy pillanat alatt elfelejtik! Igazán felemelő érzés lehet
számukra ott állni, fogadni a gratulációkat, mivel most már elmondhatják
magukról: megcsináltuk! Még nekem is, aki lényegesen könnyebb úton jutottam
el Lisszabonból Dakarba, jól esett mindezt végiggondolni, és egy kicsit én
is úgy éreztem: valami nagy dolgot csináltam! Lassan feldolgozom a három hét
alatt összegyűjtött élményeket, mivel még alig ülepedett le valami azokból,
amiket tapasztaltam, átéltem, láttam, éreztem. Remélem sikerült ezekből
átadni valamit Önöknek is, és talán közelebb kerültek egy kicsit ehhez a
versenyhez! A Dakar rally fantasztikus, most már értem, miért jön el ide
újra és újra mindenki!"
|